2016. június 27., hétfő

Egy nulla evolúciója

Megvallom, megdöbbenve szemléltem Siófokon a „H0ngK0ng” áruház molinóját. Állítólag évek óta ott függ, és még senki nem tette szóvá a következő anomáliát. Mutatom.


Ugye, még nem világos, miről is van szó? Mutatom közelebbről.


Ja, persze. A hétköznapi halandók nem tipográfusok, ezért értetlenül nézelődnek még mindig, miről is beszélek itt. Elmagyarázom.

Arról van szó, hogy valaki molinót terveztetett az áruházának, de sajnos a dizájner éppen be volt nagyon rúgva, vagy úgy gondolta, hogy büntetlenül meg lehet becsteleníteni a tipográfia művészetét, ezért ámokfutásba kezdett.

Az első probléma, amely nem is hiba, mintsem inkább fantáziahiány, hogy nem tudott elrugaszkodni az egyébként rendkívül elegáns Times New Roman betűtípustól. Nem egy szerencsés választás, de a bajokat tovább tetézte.

Elhatározta, hogy kiskapitálissal szedi a szöveget (a kisbetűk ugyanolyanok, mint a nagyok, csak méretre kisebbek), viszont nem volt meg neki a betűkészlet. Sebaj! A legtöbb program úgyis át tudja alakítani a meglévőt, nosza, bekapcsolta a kiskapitális kapcsolót. Lett belőle ez:

Ha ezt így hagyja, (majdnem) tökéletes lett volna. Innentől kezdve csak elrontani lehet.

Aztán kiderült, hogy túl széles a szöveg a molinóhoz. Mit csinál ilyenkor a tipográfus? Természetesen nem torzítja el a betűk külalakját, hanem ahol lehet, csal. Túl széles az „O”? Megteszi egy „0” is. Ez is, az is kerek, nem? Most tehát így állunk:

Ejnye! De kár, hogy a nullát nem lehet kiskapitálissá konvertálni! És még mindig túl széles a szöveg. Sebaj! A két szó közül el lehet lopni minden további nélkül egy totál fölösleges szóközt. Nagy lépést tettünk tehát ismét előre:

Alakul, de még mindig nem az igazi! Túl széles. Kicsinyítjük a nullákat, no, azért annyira nem, hogy egyforma magas legyen a többi kisbetűvel; hadd legyen egy kicsit magasabb. És mivel többet nem tudunk csalni, mégis elkezdjük kegyetlenül torzítani a betűket. Ennek már úgyis mindegy.

Így született meg végül ez az eredmény. Visszagördítve a bejegyzés elejére, most már talán a laikus is jól látja, minek láttán estem kvázi hanyatt fényes nappal, színjózanul. Ha akarnám, se tudnám ilyen ocsmányra csinálni, a szépérzékem meg kifejezetten tiltakozna ellene, hogy ilyen munkát adjak ki a kezemből.

Komolyan remélem, hogy ezért nem fizetett senki!







2015. szeptember 8., kedd

Kutya legyek, ha értem!

kép: bodr

A tábla felső része szimpla helyesírási hiba (bár az „és” grafikai stílusába bele lehetne kötni…). Itt elég annyit tudni hogy az állateledel, és az állatfelszerelés összetett szavak, a „felszerelés” szó elé mindenképpen dukált volna egy kötőjel, ugyanis ez utal rá, hogy a „felszerelés” az „állat”-hoz tartozik, nem pedig az „állateledel„-hez. Ez a szimpla kis hibácska arra enged következtetni, hogy a cím értelme: valamit felszerelünk az állatokra. Esetleg az állateledelre szerelünk fel valamit? Lehetne inkább:

ÁLLATELEDEL ÉS -FELSZERELÉS ÜZLET

Az alsó rész már sokkal inkább tipóhiba. Itt a tagolás hiánya válik roppant zavaróvá, hiszen a harmadik sor logikailag elkülönül az előtte lévő kettőtől, viszont mivel nem tagolódik el, arra enged következtetni, hogy az egész szöveg egyetlen mondat (attól eltekintve, hogy írásjelet nem hordoz, de ez csak a végén derül ki, miután többször is nekifutottunk a szöveg értelmezésének…), egyetlen mondatnak pedig teljesen érthetetlen. Hiszen mit jelent az „AKVARISZTIKA ELEDEL ÉS KELLÉKEK”?

A felső két sor listának tekinthető, függetlenül attól, hogy egymás mellett, vesszővel vannak elválasztva a listaelemek. Lehetne mondjuk másképp is tagolni őket, például díszponttal, így:

• KUTYA • MACSKA • MADÁR • KIS RÁGCSÁLÓ • AKVARISZTIKA

Majd egy lélegzetvételnyi, mondjuk egy-másfél sornyi szünet után a következő címsor:

„Eledelek és kellékek széles választékban.”

Így rögtön a helyére kerülne minden. Végül már csak a „dropsedót” kéne megtanulni nélkülözni, plusz az üresen hagyott helyeket megtanulni becsülni.

2015. május 20., szerda

A nem kívánt törlendő

Elég gyakran járok erre, de valahogy eddig még mindig sikerült elkerülnöm, hogy egy pillantást vethessek erre a köztéri anomáliára. Szerintem bővebb kommentárt nem is kíván, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy a tipográfia célja az üzenet írásos formában történő átadása. Ez az üzenet, ebben a formában – egy klasszikus szófordulattal élve – „nem jött át”.


2014. április 10., csütörtök

Igénytelenedünk „elfele”?


Nem véletlen a tájnyelvi fordulattal élő cím, ugyanis ennek a szófordulatnak több létjogosultsága van (a köznyelvben beszélik), mint a fentebb látható montázsban előforduló, egyre inkább elharapózó nyelvi, helyesírási, központozási és stilisztikai pongyolaságoknak, amelyek eléggé elkeserítő módon egyre jobban terjednek.

Az ember azt gondolná, hogy – mivel egy kattintásra vagyunk csupán a szótáraktól, adatbázisoktól, és további hasznos, az írást elősegítő eszközöktől –, az emberek között a nyelvtanilag helyes formulák fognak terjedni, ezzel szemben azt látjuk, hogy az igénytelenség egyre inkább kiveti a hálóját a hivatásosokra is, akik ebből élnek. Régen, ha lehet így mondani, a nyomdák számítottak etalonnak. Egy nyomdai termékben is előfordultak szórványosan „sajtóhibák”, azonban igencsak elvétve, legtöbbször korrektúrázták az anyagokat, nem pedig a 30 órás OKJ tanfolyamot végzett tördelőszerkesztő feladata volt az ilyenekre figyelni. (Bár azt meg kell hagyni, régebben elemi követelmény volt, hogy ha már valaki az írással és nyomtatott anyagokkal akar foglalkozni, legalább az elemi helyesírási ismereteivel ne legyenek gondok.)

Nem áll szándékomban az összes hibát felsorolni, amit egy ilyen néhány oldalas reklámkiadványban fellelek, mert akkor egy kisebb regényre rúgna a bejegyzés hossza, és vannak, amelyekről már írtam, nem kívánom magam ismételni. Nézzük meg inkább, hogy mi a helyzet a mértékegységekkel manapság!

Rendszeres olvasója vagyok a Nyelv és Tudománynak, így általában képben szoktam lenni, amennyiben egy-egy dolog írásmódja megváltozik, vagy a helyesírási szabályok módosulnak. Mégsem találok magyarázatot a fent látható képtelenségekre. Előbb egy sajátos címmel kell foglalkoznunk.

  • „Tisztító eszközök !” – itt már eleve baj van, ha valaki nem érzi, mekkora különbség van a „tisztító eszközök”, valamint a „tisztítóeszközök” között. Ilyennel tele van a kiadvány, hunyjunk most szemet fölötte! Ami fölött viszont nem tudok szemet hunyni, az a központozás nem-ismerete. Nem tudom, honnan terjed az, hogy a mondatvégi írásjelet szóköznek kéne megelőznie. Ilyen sehol nincs. Ellenben, ahol kéne, például vessző után, ott nagyvonalúan megspórolják az emberek ezt. Ahol kéne, oda nem raknak, ahová nem kell, ott kiteszik. Ráadásul, hogy fokozzuk az érzést, ott, ahol kevés a hely, ott nem teszi ki a szóközt, tehát még a saját szabálytalanságában sem tud következetes lenni. (Arról már nem is beszélve, hogy a magyar helyesírási szabályok szerint a cím után nem áll sem pont, sem más írásjel, hacsak nem kimondott felkiáltás vagy kérdés az ominózus cím. A „Tisztítóeszközök” nem szolgáltak rá, hogy felkiáltójellel tiszteljük meg őket, ha címként szerepelnek.)
  • A SI mértékegységekről már volt szó korábban, nevezetesen ebben a posztban. Ezek nem olyan rövidítések, amelyeket kedvünk szerint kiforgathatunk. Nemzetközileg elfogadott szabványról van szó, nem az általános iskolai nyelvtan tanárnéni találta ki őket. A gramm az „g”, nem pedig „gr”. Sosem volt így használatos, és rettentő hülyén néz ki.
  • Ugyanilyen értetlenül állok a „lit” előtt. Ha már liter, akkor mindenki ismeri szerintem a „l” rövidítést, a „lit” fölösleges betűszaporítás és teljességgel megrökönyödést kelt.
  • A 60 W esetében szintén lespórolják a szóközt a szám és a mértékegység közül. Tessék kitenni, magyarul nem tapad a mértékegység a mennyiség után!
  • A végére hagytam az egyik legnagyobb baklövést, ami talán annyira nem is közismert, de azért én nem állom meg, hogy keresztre ne feszítsem a szöveg szedőjét egy kicsit. A „40×70-es” (szabályos formája a szorzókereszt szintén nem csereszabatos az x-szel, de ettől ezúttal tekintsünk el egy pillanatra) törölköző számomra nem túl csábító, tekintve, hogy még az orrom sem tudnám kényelmesen belefújni. Ugyanis ha valaki nem tudná, abban az esetben, amikor műszaki paramétereket adunk meg mértékegység nélkül, akkor automatikusan az alapértelmezett mértékegységet kell alatta érteni. A hossz mértékegysége pedig a méter, illetve az ezredrésze, a milliméter (továbbá mikrométer, nanométer stb.). Ha nyilvánvalóan nem 70 m-es a törölköző, akkor csak 70 mm lehet, ami nem túlságosan nagy.
Nyilván egy reklámkiadvány nem azért született, hogy nyelvtanilag műveljen minket, amiért viszont ez mégis posztot kívánt, az az a tény, miszerint ezek a jelenségek fénysebességgel terjednek a közösségi kommunikációban is, fórumokon, közösségi oldalakon, és ma már ott tartunk, ha ki merjük javítani valaki hibáját, rögtön „lenyelvtannáciznak” és elküldenek melegebb éghajlatra. Pedig hát a kommunikáció csak addig lesz egymás számára kölcsönösen érthető, ha elfogadjuk a közösen lefektetett szabályokat. Máskülönben mindenki úgy írna, ahogy akar, a másik pedig úgy értelmezheti, ahogy őneki tetszik. Hosszabb távon igenis bénítja a gondolatok cseréjét az igénytelenség. Meg kéne próbálni a hibákból tanulni, főleg, ha fel is hívják rá a figyelmünket.


2013. december 16., hétfő

Esemény(telenség)


Ez aztán hirdetés a javából! Az informatika korában, amikor manapság már a zsebben is elfér egy szövegszerkesztő, akkor valaki ilyen fecnivel próbál közönséget toborozni. Komolyan mondom, erről Besenyő István jut eszembe, hogy aszondja: Noooooormááális???? A képen direkt nem javítottam, bár telefonnal lőttem, így nem a legjobb a minősége, de legalább hűen visszaadja, hogy kábé ennyire volt olvasható „eredetiben” is.

És ugyan a blog kezdetén megígértem, hogy neveket nem teszek közzé, mivel a készítő maga plakátolja ki a nevét, megérdemli, hogy mindenki lássa, ki volt ez a nagyon igénytelen személy, aki ezt a mocskot összegányolta.

Nagy tapsot kérünk Palicz Miklósné gittegyleti „elnök asszonynak”! Bravó! Csak így tovább!


2013. november 9., szombat

Újkori anakronizmus

Érdekes, mert a tábla vadonatújnak látszik, mégis, mintha valami őskorból visszamaradt technikával vagy géppel készült volna. Régen, kézi szedésnél és ólombetűknél fordultak elő ilyen rondaságok, csálé betűközök, pedig hát ezt nyilván számítógéppel készítették, akkor pedig érthetetlen, miért lett ilyen? Amint az is, hogy az „utca” szó betűit már miért kellett így összenyomorítani? Olyan benyomásom támad, mintha eleve az lett volna a cél, hogy a végeredmény csúnya legyen. És – bár reklámok esetén csúnyaságok okkal fordul(hat)nak elő, a figyelem hatásosabb megragadása végett –, egy utcanévtábla esetén ennek semmiféle haszna nincs. Mert csupán tájékoztatásul szolgál.



Offban pedig ezúton szeretnék bodr-nak köszönetet mondani, aki időről-időre ellát minket nyersanyaggal, valamint a beküldéseivel tartja a blogban a lelket!

2013. április 27., szombat

„Fogós” feladat

Ismét bodr beküldésében „gyönyörködhetünk”. Újabb szövegelrendezési baromság (elnézést, nincs rá jobb szó!): nem fér ki a táblára a „g” alapvonal alatt elhelyezkedő szára, ezért nagyvonalúan megemeljük. Ahelyett, hogy mondjuk a táblát szabnák néhány centiméterrel magasabbra, vagy urambocsá' egy ponttal kisebb betűvel szednék a szöveget. Ehhez bizonyára egyetem kell.


A másik – szerintem jóval elegánsabb – megoldás az lett volna, ha a szöveget verzállal, vagyis végig nagybetűvel szedik, azzal ugyanis egyrészt nagyobb precizitást és komolyságot sugall, másrészt elkerülhetők a kurrens betűk alulra-felülre kinyúló száraiból adódó hasonló problémák. Természetesen kenyérszöveget nem szedünk verzállal, azonban ez csak egy tájékoztató, avagy cégtábla, ami rövid szöveg, és ebben az esetben nemcsak hogy az egyik lehetséges opció a „csupanagybetű”, hanem egyenesen ajánlott is.