A nem kívánt törlendő

Elég gyakran járok erre, de valahogy eddig még mindig sikerült elkerülnöm, hogy egy pillantást vethessek erre a köztéri anomáliára. Szerintem bővebb kommentárt nem is kíván, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy a tipográfia célja az üzenet írásos formában történő átadása. Ez az üzenet, ebben a formában – egy klasszikus szófordulattal élve – „nem jött át”.

Igénytelenedünk „elfele”?

Nem véletlen a tájnyelvi fordulattal élő cím, ugyanis ennek a szófordulatnak több létjogosultsága van (a köznyelvben beszélik), mint a fentebb látható montázsban előforduló, egyre inkább elharapózó nyelvi, helyesírási, központozási és stilisztikai pongyolaságoknak, amelyek eléggé elkeserítő módon egyre jobban terjednek.

Az ember azt gondolná, hogy – mivel egy kattintásra vagyunk csupán a szótáraktól, adatbázisoktól, és további hasznos, az írást elősegítő eszközöktől –, az emberek között a nyelvtanilag helyes formulák fognak terjedni, ezzel szemben azt látjuk, hogy az igénytelenség egyre inkább kiveti a hálóját a hivatásosokra is, akik ebből élnek. Régen, ha lehet így mondani, a nyomdák számítottak etalonnak. Egy nyomdai termékben is előfordultak szórványosan „sajtóhibák”, azonban igencsak elvétve, legtöbbször korrektúrázták az anyagokat, nem pedig a 30 órás OKJ tanfolyamot végzett tördelőszerkesztő feladata volt az ilyenekre figyelni. (Bár azt meg kell hagyni, régebben elemi követelmény volt, hogy ha már valaki az írással és nyomtatott anyagokkal akar foglalkozni, legalább az elemi helyesírási ismereteivel ne legyenek gondok.)

Nem áll szándékomban az összes hibát felsorolni, amit egy ilyen néhány oldalas reklámkiadványban fellelek, mert akkor egy kisebb regényre rúgna a bejegyzés hossza, és vannak, amelyekről már írtam, nem kívánom magam ismételni. Nézzük meg inkább, hogy mi a helyzet a mértékegységekkel manapság!

Rendszeres olvasója vagyok a Nyelv és Tudománynak, így általában képben szoktam lenni, amennyiben egy-egy dolog írásmódja megváltozik, vagy a helyesírási szabályok módosulnak. Mégsem találok magyarázatot a fent látható képtelenségekre. Előbb egy sajátos címmel kell foglalkoznunk.

• „Tisztító eszközök !” – itt már eleve baj van, ha valaki nem érzi, mekkora különbség van a „tisztító eszközök”, valamint a „tisztítóeszközök” között. Ilyennel tele van a kiadvány, hunyjunk most szemet fölötte! Ami fölött viszont nem tudok szemet hunyni, az a központozás nem-ismerete. Nem tudom, honnan terjed az, hogy a mondatvégi írásjelet szóköznek kéne megelőznie. Ilyen sehol nincs. Ellenben, ahol kéne, például vessző után, ott nagyvonalúan megspórolják az emberek ezt. Ahol kéne, oda nem raknak, ahová nem kell, ott kiteszik. Ráadásul, hogy fokozzuk az érzést, ott, ahol kevés a hely, ott nem teszi ki a szóközt, tehát még a saját szabálytalanságában sem tud következetes lenni. (Arról már nem is beszélve, hogy a magyar helyesírási szabályok szerint a cím után nem áll sem pont, sem más írásjel, hacsak nem kimondott felkiáltás vagy kérdés az ominózus cím. A „Tisztítóeszközök” nem szolgáltak rá, hogy felkiáltójellel tiszteljük meg őket, ha címként szerepelnek.)
• A SI mértékegységekről már volt szó korábban, nevezetesen ebben a posztban. Ezek nem olyan rövidítések, amelyeket kedvünk szerint kiforgathatunk. Nemzetközileg elfogadott szabványról van szó, nem az általános iskolai nyelvtan tanárnéni találta ki őket. A gramm az „g”, nem pedig „gr”. Sosem volt így használatos, és rettentő hülyén néz ki.
• Ugyanilyen értetlenül állok a „lit” előtt. Ha már liter, akkor mindenki ismeri szerintem a „l” rövidítést, a „lit” fölösleges betűszaporítás és teljességgel megrökönyödést kelt.
• A 60 W esetében szintén lespórolják a szóközt a szám és a mértékegység közül. Tessék kitenni, magyarul nem tapad a mértékegység a mennyiség után!
• A végére hagytam az egyik legnagyobb baklövést, ami talán annyira nem is közismert, de azért én nem állom meg, hogy keresztre ne feszítsem a szöveg szedőjét egy kicsit. A „40×70-es” (szabályos formája a szorzókereszt szintén nem csereszabatos az x-szel, de ettől ezúttal tekintsünk el egy pillanatra) törölköző számomra nem túl csábító, tekintve, hogy még az orrom sem tudnám kényelmesen belefújni. Ugyanis ha valaki nem tudná, abban az esetben, amikor műszaki paramétereket adunk meg mértékegység nélkül, akkor automatikusan az alapértelmezett mértékegységet kell alatta érteni. A hossz mértékegysége pedig a méter, illetve az ezredrésze, a milliméter (továbbá mikrométer, nanométer stb.). Ha nyilvánvalóan nem 70 m-es a törölköző, akkor csak 70 mm lehet, ami nem túlságosan nagy.

Nyilván egy reklámkiadvány nem azért született, hogy nyelvtanilag műveljen minket, amiért viszont ez mégis posztot kívánt, az az a tény, miszerint ezek a jelenségek fénysebességgel terjednek a közösségi kommunikációban is, fórumokon, közösségi oldalakon, és ma már ott tartunk, ha ki merjük javítani valaki hibáját, rögtön „lenyelvtannáciznak” és elküldenek melegebb éghajlatra. Pedig hát a kommunikáció csak addig lesz egymás számára kölcsönösen érthető, ha elfogadjuk a közösen lefektetett szabályokat. Máskülönben mindenki úgy írna, ahogy akar, a másik pedig úgy értelmezheti, ahogy őneki tetszik. Hosszabb távon igenis bénítja a gondolatok cseréjét az igénytelenség. Meg kéne próbálni a hibákból tanulni, főleg, ha fel is hívják rá a figyelmünket.

Esemény(telenség)

Ez aztán hirdetés a javából! Az informatika korában, amikor manapság már a zsebben is elfér egy szövegszerkesztő, akkor valaki ilyen fecnivel próbál közönséget toborozni. Komolyan mondom, erről Besenyő István jut eszembe, hogy aszondja: Noooooormááális???? A képen direkt nem javítottam, bár telefonnal lőttem, így nem a legjobb a minősége, de legalább hűen visszaadja, hogy kábé ennyire volt olvasható „eredetiben” is.

És ugyan a blog kezdetén megígértem, hogy neveket nem teszek közzé, mivel a készítő maga plakátolja ki a nevét, megérdemli, hogy mindenki lássa, ki volt ez a nagyon igénytelen személy, aki ezt a mocskot összegányolta.

Nagy tapsot kérünk Palicz Miklósné gittegyleti „elnök asszonynak”! Bravó! Csak így tovább!

Újkori anakronizmus

Érdekes, mert a tábla vadonatújnak látszik, mégis, mintha valami őskorból visszamaradt technikával vagy géppel készült volna. Régen, kézi szedésnél és ólombetűknél fordultak elő ilyen rondaságok, csálé betűközök, pedig hát ezt nyilván számítógéppel készítették, akkor pedig érthetetlen, miért lett ilyen? Amint az is, hogy az „utca” szó betűit már miért kellett így összenyomorítani? Olyan benyomásom támad, mintha eleve az lett volna a cél, hogy a végeredmény csúnya legyen. És – bár reklámok esetén csúnyaságok okkal fordul(hat)nak elő, a figyelem hatásosabb megragadása végett –, egy utcanévtábla esetén ennek semmiféle haszna nincs. Mert csupán tájékoztatásul szolgál.

Offban pedig ezúton szeretnék bodr-nak köszönetet mondani, aki időről-időre ellát minket nyersanyaggal, valamint a beküldéseivel tartja a blogban a lelket!

„Fogós” feladat

Ismét bodr beküldésében „gyönyörködhetünk”. Újabb szövegelrendezési baromság (elnézést, nincs rá jobb szó!): nem fér ki a táblára a „g” alapvonal alatt elhelyezkedő szára, ezért nagyvonalúan megemeljük. Ahelyett, hogy mondjuk a táblát szabnák néhány centiméterrel magasabbra, vagy urambocsá' egy ponttal kisebb betűvel szednék a szöveget. Ehhez bizonyára egyetem kell.

A másik – szerintem jóval elegánsabb – megoldás az lett volna, ha a szöveget verzállal, vagyis végig nagybetűvel szedik, azzal ugyanis egyrészt nagyobb precizitást és komolyságot sugall, másrészt elkerülhetők a kurrens betűk alulra-felülre kinyúló száraiból adódó hasonló problémák. Természetesen kenyérszöveget nem szedünk verzállal, azonban ez csak egy tájékoztató, avagy cégtábla, ami rövid szöveg, és ebben az esetben nemcsak hogy az egyik lehetséges opció a „csupanagybetű”, hanem egyenesen ajánlott is.

Feloldható dilemma

Ez a megoldás nagyon a „nókomment” kategória első helyezéséért szállt ringbe, azonban ha jobban elkezdjük analizálni, rögtön kiderül, nem is akkora orbitális baromság, amekkorának első pillantásra tűnik.

Az ugye mindenkinek lejött, hogy a „Z” valahogy nem fért bele az ívbe, ezért csak odabiggyesztették fölé. Azonban ha megnézzük a jobb- és baloldalt elhelyezkedő angol nyelvű feliratokat, rögtön látszik, hogy a tipográfus itt dilemmába esett a helyes írásmódot illetően. Mert ugye magyarul is ki kellene írni, csak az valamiért nem tetszett neki, holott semmi baj sincs az idegen nyelvekből beszivárgott és meghonosodott szavakkal. Ezeket egy idő múlva a magyar fonetika és helyesírás szerint írjuk át, tehát ne féljünk leírni: „szolárium”, mert ez így helyes és elfogadott. Azonban a keveredett nyelv nagy betegség mostanában mind cégtáblákon, mind a weben; a készítők nem tudják eldönteni, melyik kifejezést hogyan lenne helyes írni, ezért születnek az efféle öszvér dolgok, mint „NYITVA TARTÁS: 08:00 AM–6:00 PM”.

El kell dönteni, ki a célközönség. Ha külföldiek, akkor legyen a tartalom angolul, ha magyar, akkor pedig magyarul. De keverni a nyelvi elemeket nem szerencsés, mert ilyen dolgok sülhetnek ki belőle.

Mindezek ellenére gondolhatta a tipográfus, hogy ez marketing szempontjából jó húzás, hiszen erre mindenki felkapja a fejét, és tuti megjegyzi a helyet. Ez igaz is egyfelől, másfelől lehetséges, hogy hosszú távon az üzletnek többet árt, mint használ.

Köszönet bodr-nak a remek képért!

Tülekedő

Amikor ezeket a házaló brosúrákat, szórólapokat olvasom, mindig jól el tudok képedni, mennyi hibát képesek egyesek belezsúfolni olyan egyszerű szövegekbe, mint egy termék nevének leírása. Csak néhány gyöngyszem a mai kínálatból: „Rugdalózó pamut”; „Gyerek nyújtódeszka nyújtófával”; „Magyar evőeszközszárító”; „Edényfedő mikróba”; „Szorító térd,boka stb”; „Imbusz és torzkulcs (sic!)” – néhányuk teljesen félreértelmezhető, néhányuk pedig nettó marhaság.

Viszont ezt a fajta szövegelrendezési „újítást” most látom először. Az egyik képen az egyik szövegelem vetett árnyéka eltakarja a másik szövegelem egy részét, emitt meg egyszerűen egymás hegyére-hátára hányták a szövegeket, amelyek egymással tülekednek a helyért.