Egy nulla evolúciója

Megvallom, megdöbbenve szemléltem Siófokon a „H0ngK0ng” áruház molinóját. Állítólag évek óta ott függ, és még senki nem tette szóvá a következő anomáliát. Mutatom.

Ugye, még nem világos, miről is van szó? Mutatom közelebbről.

Ja, persze. A hétköznapi halandók nem tipográfusok, ezért értetlenül nézelődnek még mindig, miről is beszélek itt. Elmagyarázom.

Arról van szó, hogy valaki molinót terveztetett az áruházának, de sajnos a dizájner éppen be volt nagyon rúgva, vagy úgy gondolta, hogy büntetlenül meg lehet becsteleníteni a tipográfia művészetét, ezért ámokfutásba kezdett.

Az első probléma, amely nem is hiba, mintsem inkább fantáziahiány, hogy nem tudott elrugaszkodni az egyébként rendkívül elegáns Times New Roman betűtípustól. Nem egy szerencsés választás, de a bajokat tovább tetézte.

Elhatározta, hogy kiskapitálissal szedi a szöveget (a kisbetűk ugyanolyanok, mint a nagyok, csak méretre kisebbek), viszont nem volt meg neki a betűkészlet. Sebaj! A legtöbb program úgyis át tudja alakítani a meglévőt, nosza, bekapcsolta a kiskapitális kapcsolót. Lett belőle ez:

Ha ezt így hagyja, (majdnem) tökéletes lett volna. Innentől kezdve csak elrontani lehet.

Aztán kiderült, hogy túl széles a szöveg a molinóhoz. Mit csinál ilyenkor a tipográfus? Természetesen nem torzítja el a betűk külalakját, hanem ahol lehet, csal. Túl széles az „O”? Megteszi egy „0” is. Ez is, az is kerek, nem? Most tehát így állunk:

Ejnye! De kár, hogy a nullát nem lehet kiskapitálissá konvertálni! És még mindig túl széles a szöveg. Sebaj! A két szó közül el lehet lopni minden további nélkül egy totál fölösleges szóközt. Nagy lépést tettünk tehát ismét előre:

Alakul, de még mindig nem az igazi! Túl széles. Kicsinyítjük a nullákat, no, azért annyira nem, hogy egyforma magas legyen a többi kisbetűvel; hadd legyen egy kicsit magasabb. És mivel többet nem tudunk csalni, mégis elkezdjük kegyetlenül torzítani a betűket. Ennek már úgyis mindegy.

Így született meg végül ez az eredmény. Visszagördítve a bejegyzés elejére, most már talán a laikus is jól látja, minek láttán estem kvázi hanyatt fényes nappal, színjózanul. Ha akarnám, se tudnám ilyen ocsmányra csinálni, a szépérzékem meg kifejezetten tiltakozna ellene, hogy ilyen munkát adjak ki a kezemből.

Komolyan remélem, hogy ezért nem fizetett senki!

Kutya legyek, ha értem!

kép: bodr

A tábla felső része szimpla helyesírási hiba (bár az „és” grafikai stílusába bele lehetne kötni…). Itt elég annyit tudni hogy az állateledel, és az állatfelszerelés összetett szavak, a „felszerelés” szó elé mindenképpen dukált volna egy kötőjel, ugyanis ez utal rá, hogy a „felszerelés” az „állat”-hoz tartozik, nem pedig az „állateledel„-hez. Ez a szimpla kis hibácska arra enged következtetni, hogy a cím értelme: valamit felszerelünk az állatokra. Esetleg az állateledelre szerelünk fel valamit? Lehetne inkább:

ÁLLATELEDEL ÉS -FELSZERELÉS ÜZLET

Az alsó rész már sokkal inkább tipóhiba. Itt a tagolás hiánya válik roppant zavaróvá, hiszen a harmadik sor logikailag elkülönül az előtte lévő kettőtől, viszont mivel nem tagolódik el, arra enged következtetni, hogy az egész szöveg egyetlen mondat (attól eltekintve, hogy írásjelet nem hordoz, de ez csak a végén derül ki, miután többször is nekifutottunk a szöveg értelmezésének…), egyetlen mondatnak pedig teljesen érthetetlen. Hiszen mit jelent az „AKVARISZTIKA ELEDEL ÉS KELLÉKEK”?

A felső két sor listának tekinthető, függetlenül attól, hogy egymás mellett, vesszővel vannak elválasztva a listaelemek. Lehetne mondjuk másképp is tagolni őket, például díszponttal, így:

• KUTYA • MACSKA • MADÁR • KIS RÁGCSÁLÓ • AKVARISZTIKA

Majd egy lélegzetvételnyi, mondjuk egy-másfél sornyi szünet után a következő címsor:

„Eledelek és kellékek széles választékban.”

Így rögtön a helyére kerülne minden. Végül már csak a „dropsedót” kéne megtanulni nélkülözni, plusz az üresen hagyott helyeket megtanulni becsülni.

A nem kívánt törlendő

Elég gyakran járok erre, de valahogy eddig még mindig sikerült elkerülnöm, hogy egy pillantást vethessek erre a köztéri anomáliára. Szerintem bővebb kommentárt nem is kíván, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy a tipográfia célja az üzenet írásos formában történő átadása. Ez az üzenet, ebben a formában – egy klasszikus szófordulattal élve – „nem jött át”.

Igénytelenedünk „elfele”?

Nem véletlen a tájnyelvi fordulattal élő cím, ugyanis ennek a szófordulatnak több létjogosultsága van (a köznyelvben beszélik), mint a fentebb látható montázsban előforduló, egyre inkább elharapózó nyelvi, helyesírási, központozási és stilisztikai pongyolaságoknak, amelyek eléggé elkeserítő módon egyre jobban terjednek.

Az ember azt gondolná, hogy – mivel egy kattintásra vagyunk csupán a szótáraktól, adatbázisoktól, és további hasznos, az írást elősegítő eszközöktől –, az emberek között a nyelvtanilag helyes formulák fognak terjedni, ezzel szemben azt látjuk, hogy az igénytelenség egyre inkább kiveti a hálóját a hivatásosokra is, akik ebből élnek. Régen, ha lehet így mondani, a nyomdák számítottak etalonnak. Egy nyomdai termékben is előfordultak szórványosan „sajtóhibák”, azonban igencsak elvétve, legtöbbször korrektúrázták az anyagokat, nem pedig a 30 órás OKJ tanfolyamot végzett tördelőszerkesztő feladata volt az ilyenekre figyelni. (Bár azt meg kell hagyni, régebben elemi követelmény volt, hogy ha már valaki az írással és nyomtatott anyagokkal akar foglalkozni, legalább az elemi helyesírási ismereteivel ne legyenek gondok.)

Nem áll szándékomban az összes hibát felsorolni, amit egy ilyen néhány oldalas reklámkiadványban fellelek, mert akkor egy kisebb regényre rúgna a bejegyzés hossza, és vannak, amelyekről már írtam, nem kívánom magam ismételni. Nézzük meg inkább, hogy mi a helyzet a mértékegységekkel manapság!

Rendszeres olvasója vagyok a Nyelv és Tudománynak, így általában képben szoktam lenni, amennyiben egy-egy dolog írásmódja megváltozik, vagy a helyesírási szabályok módosulnak. Mégsem találok magyarázatot a fent látható képtelenségekre. Előbb egy sajátos címmel kell foglalkoznunk.

• „Tisztító eszközök !” – itt már eleve baj van, ha valaki nem érzi, mekkora különbség van a „tisztító eszközök”, valamint a „tisztítóeszközök” között. Ilyennel tele van a kiadvány, hunyjunk most szemet fölötte! Ami fölött viszont nem tudok szemet hunyni, az a központozás nem-ismerete. Nem tudom, honnan terjed az, hogy a mondatvégi írásjelet szóköznek kéne megelőznie. Ilyen sehol nincs. Ellenben, ahol kéne, például vessző után, ott nagyvonalúan megspórolják az emberek ezt. Ahol kéne, oda nem raknak, ahová nem kell, ott kiteszik. Ráadásul, hogy fokozzuk az érzést, ott, ahol kevés a hely, ott nem teszi ki a szóközt, tehát még a saját szabálytalanságában sem tud következetes lenni. (Arról már nem is beszélve, hogy a magyar helyesírási szabályok szerint a cím után nem áll sem pont, sem más írásjel, hacsak nem kimondott felkiáltás vagy kérdés az ominózus cím. A „Tisztítóeszközök” nem szolgáltak rá, hogy felkiáltójellel tiszteljük meg őket, ha címként szerepelnek.)
• A SI mértékegységekről már volt szó korábban, nevezetesen ebben a posztban. Ezek nem olyan rövidítések, amelyeket kedvünk szerint kiforgathatunk. Nemzetközileg elfogadott szabványról van szó, nem az általános iskolai nyelvtan tanárnéni találta ki őket. A gramm az „g”, nem pedig „gr”. Sosem volt így használatos, és rettentő hülyén néz ki.
• Ugyanilyen értetlenül állok a „lit” előtt. Ha már liter, akkor mindenki ismeri szerintem a „l” rövidítést, a „lit” fölösleges betűszaporítás és teljességgel megrökönyödést kelt.
• A 60 W esetében szintén lespórolják a szóközt a szám és a mértékegység közül. Tessék kitenni, magyarul nem tapad a mértékegység a mennyiség után!
• A végére hagytam az egyik legnagyobb baklövést, ami talán annyira nem is közismert, de azért én nem állom meg, hogy keresztre ne feszítsem a szöveg szedőjét egy kicsit. A „40×70-es” (szabályos formája a szorzókereszt szintén nem csereszabatos az x-szel, de ettől ezúttal tekintsünk el egy pillanatra) törölköző számomra nem túl csábító, tekintve, hogy még az orrom sem tudnám kényelmesen belefújni. Ugyanis ha valaki nem tudná, abban az esetben, amikor műszaki paramétereket adunk meg mértékegység nélkül, akkor automatikusan az alapértelmezett mértékegységet kell alatta érteni. A hossz mértékegysége pedig a méter, illetve az ezredrésze, a milliméter (továbbá mikrométer, nanométer stb.). Ha nyilvánvalóan nem 70 m-es a törölköző, akkor csak 70 mm lehet, ami nem túlságosan nagy.

Nyilván egy reklámkiadvány nem azért született, hogy nyelvtanilag műveljen minket, amiért viszont ez mégis posztot kívánt, az az a tény, miszerint ezek a jelenségek fénysebességgel terjednek a közösségi kommunikációban is, fórumokon, közösségi oldalakon, és ma már ott tartunk, ha ki merjük javítani valaki hibáját, rögtön „lenyelvtannáciznak” és elküldenek melegebb éghajlatra. Pedig hát a kommunikáció csak addig lesz egymás számára kölcsönösen érthető, ha elfogadjuk a közösen lefektetett szabályokat. Máskülönben mindenki úgy írna, ahogy akar, a másik pedig úgy értelmezheti, ahogy őneki tetszik. Hosszabb távon igenis bénítja a gondolatok cseréjét az igénytelenség. Meg kéne próbálni a hibákból tanulni, főleg, ha fel is hívják rá a figyelmünket.

Esemény(telenség)

Ez aztán hirdetés a javából! Az informatika korában, amikor manapság már a zsebben is elfér egy szövegszerkesztő, akkor valaki ilyen fecnivel próbál közönséget toborozni. Komolyan mondom, erről Besenyő István jut eszembe, hogy aszondja: Noooooormááális???? A képen direkt nem javítottam, bár telefonnal lőttem, így nem a legjobb a minősége, de legalább hűen visszaadja, hogy kábé ennyire volt olvasható „eredetiben” is.

És ugyan a blog kezdetén megígértem, hogy neveket nem teszek közzé, mivel a készítő maga plakátolja ki a nevét, megérdemli, hogy mindenki lássa, ki volt ez a nagyon igénytelen személy, aki ezt a mocskot összegányolta.

Nagy tapsot kérünk Palicz Miklósné gittegyleti „elnök asszonynak”! Bravó! Csak így tovább!

Újkori anakronizmus

Érdekes, mert a tábla vadonatújnak látszik, mégis, mintha valami őskorból visszamaradt technikával vagy géppel készült volna. Régen, kézi szedésnél és ólombetűknél fordultak elő ilyen rondaságok, csálé betűközök, pedig hát ezt nyilván számítógéppel készítették, akkor pedig érthetetlen, miért lett ilyen? Amint az is, hogy az „utca” szó betűit már miért kellett így összenyomorítani? Olyan benyomásom támad, mintha eleve az lett volna a cél, hogy a végeredmény csúnya legyen. És – bár reklámok esetén csúnyaságok okkal fordul(hat)nak elő, a figyelem hatásosabb megragadása végett –, egy utcanévtábla esetén ennek semmiféle haszna nincs. Mert csupán tájékoztatásul szolgál.

Offban pedig ezúton szeretnék bodr-nak köszönetet mondani, aki időről-időre ellát minket nyersanyaggal, valamint a beküldéseivel tartja a blogban a lelket!

„Fogós” feladat

Ismét bodr beküldésében „gyönyörködhetünk”. Újabb szövegelrendezési baromság (elnézést, nincs rá jobb szó!): nem fér ki a táblára a „g” alapvonal alatt elhelyezkedő szára, ezért nagyvonalúan megemeljük. Ahelyett, hogy mondjuk a táblát szabnák néhány centiméterrel magasabbra, vagy urambocsá' egy ponttal kisebb betűvel szednék a szöveget. Ehhez bizonyára egyetem kell.

A másik – szerintem jóval elegánsabb – megoldás az lett volna, ha a szöveget verzállal, vagyis végig nagybetűvel szedik, azzal ugyanis egyrészt nagyobb precizitást és komolyságot sugall, másrészt elkerülhetők a kurrens betűk alulra-felülre kinyúló száraiból adódó hasonló problémák. Természetesen kenyérszöveget nem szedünk verzállal, azonban ez csak egy tájékoztató, avagy cégtábla, ami rövid szöveg, és ebben az esetben nemcsak hogy az egyik lehetséges opció a „csupanagybetű”, hanem egyenesen ajánlott is.

Feloldható dilemma

Ez a megoldás nagyon a „nókomment” kategória első helyezéséért szállt ringbe, azonban ha jobban elkezdjük analizálni, rögtön kiderül, nem is akkora orbitális baromság, amekkorának első pillantásra tűnik.

Az ugye mindenkinek lejött, hogy a „Z” valahogy nem fért bele az ívbe, ezért csak odabiggyesztették fölé. Azonban ha megnézzük a jobb- és baloldalt elhelyezkedő angol nyelvű feliratokat, rögtön látszik, hogy a tipográfus itt dilemmába esett a helyes írásmódot illetően. Mert ugye magyarul is ki kellene írni, csak az valamiért nem tetszett neki, holott semmi baj sincs az idegen nyelvekből beszivárgott és meghonosodott szavakkal. Ezeket egy idő múlva a magyar fonetika és helyesírás szerint írjuk át, tehát ne féljünk leírni: „szolárium”, mert ez így helyes és elfogadott. Azonban a keveredett nyelv nagy betegség mostanában mind cégtáblákon, mind a weben; a készítők nem tudják eldönteni, melyik kifejezést hogyan lenne helyes írni, ezért születnek az efféle öszvér dolgok, mint „NYITVA TARTÁS: 08:00 AM–6:00 PM”.

El kell dönteni, ki a célközönség. Ha külföldiek, akkor legyen a tartalom angolul, ha magyar, akkor pedig magyarul. De keverni a nyelvi elemeket nem szerencsés, mert ilyen dolgok sülhetnek ki belőle.

Mindezek ellenére gondolhatta a tipográfus, hogy ez marketing szempontjából jó húzás, hiszen erre mindenki felkapja a fejét, és tuti megjegyzi a helyet. Ez igaz is egyfelől, másfelől lehetséges, hogy hosszú távon az üzletnek többet árt, mint használ.

Köszönet bodr-nak a remek képért!

Tülekedő

Amikor ezeket a házaló brosúrákat, szórólapokat olvasom, mindig jól el tudok képedni, mennyi hibát képesek egyesek belezsúfolni olyan egyszerű szövegekbe, mint egy termék nevének leírása. Csak néhány gyöngyszem a mai kínálatból: „Rugdalózó pamut”; „Gyerek nyújtódeszka nyújtófával”; „Magyar evőeszközszárító”; „Edényfedő mikróba”; „Szorító térd,boka stb”; „Imbusz és torzkulcs (sic!)” – néhányuk teljesen félreértelmezhető, néhányuk pedig nettó marhaság.

Viszont ezt a fajta szövegelrendezési „újítást” most látom először. Az egyik képen az egyik szövegelem vetett árnyéka eltakarja a másik szövegelem egy részét, emitt meg egyszerűen egymás hegyére-hátára hányták a szövegeket, amelyek egymással tülekednek a helyért.

 

Milyen földi?

Tényleg nem áll szándékomban piszlicsáré helyesírási hibákkal foglalkozni, főként ha azok amatőr mázolmányokon szerepelnek, mert nem ez a blog célja. Azonban ennél a táblánál elgondolkodtam, hogy egy ekkora orbitális hiba mégis hogyan maradhat benne. (Gyengébbek kedvéért, a „külföld” szóról van szó.) Ezt nem Mancika, a titkárnő hányta össze WorArtban, ez egy amúgy teljesen jó tipográfiával elkészített, plotterrel vágott, hivatásos címfestő által készített tábla. Mert ha a megrendelő esetleg el is téveszti a szöveget, azért a kivitelezőnek fel kéne hogy tűnjön. Nem tudom, hogy vész el sok bába között a gyerek. Mindenesetre elgondolkodtató, de nem savazom agyon, mert amúgy normális munka.

Kár, hogy ez az egy szó agyoncsapja az egész összképet.

„Szegény Bódog megbódogult…”

A címbéli idézet Bánhidi Laci bácsi szájábul hangzik el a Felmegyek a miniszterhez című filmben, és ehhez a bejegyzéshez csak annyiban kapcsolódik, hogy erről az izéről ez ugrott be. Szegény Bódogok, akiket megtisztelnek azzal, hogy egy alkoholos filccel felfirkantják a nevüket, és kiteszik a szégyenfalra a giccsbót bejárata fölé. Mert az csak egy dolog, hogy 2013-ban a névnap köszöntő tábla egy filctollal fabrikált valami, amikor pont szemben van az a pult (a teszkóban), ahol lehet nyomtatni mindenfélét megrendelésre. (Mondjuk az a cég is olyan, de az megérne egy külön posztot.)

Tehát nagyjából megrajzolnak egy univerzális táblát (aztán a pocsolyában tárolják, vagy nem tudom, mitől ilyen hót mocsok), amin csak a nevet kell cserélni, de a nevet már basznak (már bocsánat!) normálisan megcsinálni, inkább fognak egy filctollat, meg egy A4-es papírt, ráákombákomozzák a nevet, aztán becsúsztatják egy ronda nájlon alá, hogy el ne ázzon a mestermű. Az, hogy a nájlontól nem is olvasható, mellékes. A gesztus a lényeg. Meg hogy eladhassák az iszonyat ronda és giccses, Monotype Corsivával hímzett törölközőiket. Jobban megnézve látható, hogy még az egalizálást is leszarják nagy ívben (helyben készítik ezeket a remekműveket), némely betű között már-már szóköz tátong, de oda se neki. Lényeg, hogy nem kell figyelmesnek lenni, és nem kell szeretni Édesapát, Édesanyát, húgicát; ha veszünk neki egy ilyet, feladat letudva.

Ez se beszél magyarul

Sok megjegyzést nem kívánok az alábbi hirdetéshez fűzni, hacsak nem annyit, hogy mindenki próbáljon elmélyülni a hirdető mondataiban, és kissé megrágni, mert én komolyan nem tudom az elejét összekapcsolni a végével. Értem én, hogy mit akar, csak hát ez a fogalmazás…

Útkereső

Abban azért egyet kell értsünk, a tipográfia célja elsősorban az, hogy a szöveg üzenetét eljuttassa az emberekhez. Amennyiben egy feliratot nem lehet elolvasni, nem éri el célját. Gyakorlatilag egy ilyen táblát is teljesen fölösleges kitenni, hiszen nemhogy a járdáról, gyalogosként, de még közelebbről, az úttestről, autósként sem lehet elolvasni ezeket a hangyafasznyi betűket. Jó-jó, persze, tudom én, hogy van rendes, nagy tábla az útkereszteződés előtt, de akkor ez meg minek oda középre?

A fenti kép két lépésről készült. Az alsó kép a járdáról. Kábé „élőben” is pont annyira olvasható, mint itt a blogon fényképen.

Vér-fagyasztó

…Avagy Rémálom a Károlyi utcában

Cseppet mókás ez a betűválasztás, hát még a piros színkombinációval! A cseppeket még valahogyan értem, lehet ezt verejtéknek is hinni, ámbár, ha klímáról van szó, akkor nem éppen szerencsés a veríték sem, hiszen ez a készülék nem fűt, hanem hűt, tehát inkább valami kristályos dolog illene hozzá, hópehely, vagy jégkokcka, az is inkább kékben. Ez inkább passzol a „láncfűrészes-baltásgyilkosos” filmekhez, mintsem a klímaberendezésekhez.

Az az apróság, hogy a klíma hosszú „í”-vel írandó, már szinte el is sikkad a többi láttán. Az csak szimpla nyírségi „sürités”, azaz tájnyelv.

Egyedi tervezésű betűk – olyanok is!

Már ha csak azt vesszük figyelembe, hogy orbitális hiba olvasható az első sorban – vagy talán az utazótáskákon kívül női iskolák javításával is foglalkozik a cég? –, már akkor is megérdemelné a kétes dicsőséget, hogy felkerülhet a részeges typóra, de bizonyos betűk teljesen önkényes újratervezése csak hab a tortán. Szegény „i” betű elhagyta a pontját, sőt, a „j” is. Az összkép meg siralmas. Állandóan tépem a számat a margó miatt, illetve a hiánya miatt. Nem véletlenül van: tessék már hagyni egy kicsit mindenhol!

Tisztelt Ivóvíz úr/asszony!

Vagy német szakos volt, aki írta, vagy csak áldozata az egyre inkább begyűrűző nagy kezdőbetűvel szavakat író divatnak. Tulajdonképpen eléggé zavaró, amikor fórumokon, kommentekben a személyes megszólítást (te, ön) nagybetűvel írják. Bár van egy íratlan szabály, hogy amennyiben egy hivatalos levelet írunk, abban az udvariasság és a tisztelet egyik jeleként írhatjuk a megszólítást nagy kezdőbetűvel (így érthető a „Tisztelt” és a „Fogyasztó”), a mindennapi futó kommunikáció során ez inkább zavaró. Amikor azt látom, hogy „XY mit képzelsz Te magadról, Te nagyon hülye vagy…” – akkor nagyon furcsállom a látványt. Sokan a mellékneveket, jelzőket is elkezdték már nagy kezdőbetűvel írni, például azt hiszik, hogy ha azt írják „magyar”, nem pedig „Magyar”, akkor az a tiszteletlenség jele. Pedig hát számomra magyarként is autentikusabb az a személy, aki tisztában van vele, hogy az anyanyelvén a melléknevet kis kezdőbetűvel írják.

Néhányan pedig már elkezdték a főneveket is nagy kezdőbetűvel írni, ezt pedig nem is értem, hiszen itt nincs szó tévesztésről, ami a tulajdonnevekből képzett melléknevek esetén fennáll (Magyarország, magyarországi). Ha jól tévedek, a németben kell a főneveket nagybetűvel írni (biztos nem vagyok benne, nem vagyok németes), de szerintem az ivóvíz – legyen az bármily becses is – még nem érdemelte ki, hogy ilyen tisztelettel beszéljünk róla, és nagy kezdőbetűvel indítsuk, mintha valakinek a neve lenne.

Hungarumlaut???

Na, ettől vágtam egy hátast! Ha Józsi néni csinál ilyet Office 2000-rel 2000 tájékán, akkor még elnézhető, hiszen nem volt annyi lehetőség, mint manapság. Ha nem volt expert fontkészlet, ami tartalmazza a magyar hosszú dupla ékezetes karaktereket (hungarumlaut), akkor behelyettesítették ezzel a „kalapos” „Õ”-vel, és el volt intézve a dolog. Nem mintha úgy egyébként ennek a használata tipográfiailag nem lenne helytelen (egész egyszerűen azért, mert a magyar ABC-ben ilyen betű nincs!), de a köznapi felhasználó tákolmánya, meg egy hivatásos által készített plakát között nagyságrendbeli különbségek vannak. Utóbbinak ugyanis fizetnek érte, sokszor nem is keveset. Vegye hát meg a Pro fontkészletet, vagy keressen ingyenes változatot, és amennyiben a licenc nem tiltja, hozza benne létre a hiányzó hungarumlautot! Tele a web ingyenes fontszerkesztő programmal, van magyar nyelvű leírás is a művelethez, így egy kiadványszerkesztőnek, grafikusnak ezt is meg kell tudni oldani, és ilyen otrombaságot nem adni ki a kezéből 2012-ben. Végső soron vegye már elő a Pen Toolt, és rajzoljon oda egy rendes ékezetet Illustratorban, CorelDrawban, vagy Inkscape-ben (bármelyikkel is dolgozik)!

Kár, hogy a „dizájner” neve meg telefonszáma nincs rajta a plakáton; megérdemelne egy-két virtuális nyaklevest!

Kopékony-e?

…Vagy most ezt minek? Lemállik a fal, ha nekitámaszkodnánk, vagy hogy? Szép, filctollas mázolmány 2012-ben.

Kár érte!

Azt nem értem, ha valami akár még szép is lehetne, miért nem elég tartós? Főleg, ha ez a valami állami pénzből lett finanszírozva, akkor azt csak úgy lehet kivitelezni, hogy egy év múlva szétessen? Pedig ez a homlokzat kivételesen jóra sikeredett. Jó typo, ízléses betűválasztás.

Kár, hogy holnaputánra nem marad belőle semmi!

36 nanométeres ház

Ez azért már majdnem csúcsteljesítmény, egyetlen apróhirdetésben ennyi hibát ejteni. Megérteném, ha írástudatlan ember írná kézzel, de ez minimum egy szövegszerkesztőben született, ami aláhuzigálja neki a nyilvánvaló hibákat, mégsem javítja ki. De vajon miért? Hát mer' csak! Én ezt felfogni nem bírom, miért van ez így.

Na, fussunk csak neki gyorsan, és szedjük ízekre:

• Az első hiba, hogy a szám és a mértékegység közül eltűnt a szóköz. Nem tudom, melyik iskolában tanítják ezt, de valami népszerű dolog lehet, mert egyre gyakrabban találkozok vele.
• A 36 nanométeres lakás eléggé kicsinek tűnik; nem sokan fogják keresni. De tényleg! Ez most milyen divat, hogy a szabványos mértékegységeket elkezdjük önként megváltoztatni? A Windows honosításából származó, és futótűzként terjedő „mp”-től is agyfaszt kapok, mert a másodperc jele az „s”, az „mp” pedig egy ritkán használatos súlyerő mértékegységéé, a millipondé. De már ez, hogy négyzetméter, az hogy lett „nm”? Meg kéne már érteni, hogy ezek a dolgok nem csereszabatosak egymással, a kis „n” már foglalt, és teljesen mást jelöl. Miért olyan nehéz leírni, hogy „m²”?
• Az „új” és az „ujj” keverése körülbelül a 4-5 éves korosztályra jellemző. Nagyjából 6 éves korára többé-kevésbé mindenki tisztában van vele, hogy melyik szó mit jelent, mikor melyiket kell használni. Vagy ezek szerint mégsem? „-építésü” – egy szón belül két ilyen vaskos hiba.
• Az évszám és a rag közül megspóroltak egy kötőjelet. Ez is az utóbbi években terjedő betegség. Ha a fölötte lévő két sorban kirakta a kötőjeleket, vajon miért nem maradt következetes, mire a harmadik sort elérte?
• Kétmilliószor leírtam, de újra leírom: a pont és a vessző nem elválasztójelek! Utánuk mindig jár egy szóköz. Tessék már kitenni!
• Végül – és ez már talán annyira nem közismert –: a kötőjeles szóösszetételeket nem választjuk el külön sorba. Ha nem fér ki a sor végére, akkor átvisszük az egészet a következőbe, itt ugyanis kötőjel szerepel, ami a sor végén elválasztásnak tűnhet. Az ilyen szavakat nem törhető kötőjellel írjuk, és a szövegszerkesztő tudni fogja, hogy mit hogyan tördeljen helyesen.

Ez a hirdetés akkora bunkóság, hogy csak ki kéne doboltatni a faluban. Igazán nem érdemli meg, hogy végül mégis kitakartam a telefonszámot róla. De egyrészt megígértem, hogy a személyes dolgokat ki fogom hagyni, másrészt nem kívánok itt ingyenes hirdetőfalat létrehozni.